Tartalom
Látogatottság
Indulás: 2006-02-26
 
Névnapköszöntő
 
Simson Típusok
 
MZ Típusok
 
Pannónia
 
Danuvia
 
Csepel
 
Babetta
 
*
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Simson SR50

Simson SR50 - Kis leírás


Kép 01

1999 Májusban vettük. Eleinte nem ilyen típusú motort szerettem volna, hanem valami szar babettát (elég gáz), mert azt 10 ezerért kaptuk volna meg. De az én kis bátyám Simsont szeretett volna. És igaza volt. Egy újsághirdetésben leltünk rá, szinte új volt, 6000 km-rel. 80 ezerért árulták. Mindjárt az elején lecsaptunk rá, hívtuk a telefonszámot, nehogy elvigyék előlünk - mivel van rá kereslet. Előtte már néztünk más motort is (vmilyen szar, nagykerekű Honda robogó), de ez jobb volt. Ezt is elmentek bratyóék megnézni, döntöttek: megveszik. Én nem voltam ott. Otthon tudtam meg, hogy rózsaszínhez hasonló színe van. Egy nappal később apámék elmentek megvenni. Apám hozta a motort, mivel bátyámnak még akkor nem volt jogsija. Tudni kell apukámról, hogy előtte még semmilyen motort nem vezetett, nemhogy olyat, amelyiken sebességet kell váltani - ez okozott neki kisebb gondot.

De megmutatta a frankót! Állok a házunk előtt, észreveszem, hogy jön, kanyarodik be az utcánkba. Csodálkozva: "De hiszen ez rózsaszín, Jesszusom!" Húh, de meglepődtem.

Ez még mind semmi! Jön tovább, és egy kerékre emeli!
Na mondom faternek, nem tudom hogy csinálod ezt, soha nem vezettél motort, most pedig itt ilyen mutatványokkal rukkolsz elő. Ő persze férfiasan bevallotta, hogy nem tudja hogy sikerült, teljesen véletlen volt, csak a sebességváltásnál a kuplungot kicsit gyorsan engedhette ki. Ment vagy 15 métert egy keréken. Sosem felejtem el azt a pillanatot.

Ez volt a hazahozatal a vásárlás után. Akkor még nekem is furcsa volt mikor kipróbáltam, hogy sebességváltós. De így visszanézve meg lehet szokni, sőt! Jobb mint a hitvány japán bögös robogók.

1990-ben gyártották, de még ma is (2003) felveszi a japán robogókkal a versenyt: strapabíróságban, árban, fogyasztásban, és nem is egyszer teljesítményben.

Kétütemű Otto-motor, 1:50-es keverékkel kell tankolni. Léghűtéses, 85 kg. Ez a súly egy kicsit soknak tűnik, öszintén szólva az is. 10 kilóval kevesebben már jobb lenne. Végsebessége 75-80 km/h között van.

Előnyök:
+ fogyasztás*
+ strapabíró
+ ugyanúgy, használható földúton, ill. rosszabb utakon, mint városban
+ gyorsaság (végsebesség)
+ erő: dombnak felfelé is könnyedén megy a sebességváltónak köszönhetően
+ vételár

Hátrányok:
- gyenge dobfékek (szerintem)
- lehetne könnyebb is
- enyhe olajfolyás a kipufogórésznél
(- kényelmesebb lenne önindítóval)

* A fogyasztás könyv szerint 2,5 liter / 100 km, nekem átlag 2,65 jött ki. Mehetsz akárhogy, 3,3 liter fölé nem tudod vinni a fogyasztást. Nekem nem sikerült. A 3,3 is úgy jött ki, hogy bejáratós volt - a szétszedés után.

Már több, mint négy éve használom, de bírja. Kezdetben jogosítvány nélkül a földutakat róttam (másfél évig) aztán áttértem a civilizáltabb utakra. Földúton, erdőben is nagyon jó volt vele menni, rengeteg szép helyet láttam. Láttam állatokat is: egyszer egy nyulat, egyszer rókát, és nem tudom hányszor, de nagyon sokszor láttam őzeket. Van ahol egyébként olyan jó a földút, hogy 70-nel repesztettem vele!
Erröl jut eszembe nem bírom azokat az idióta (50ccm-es járgánnyal) motorosokat, akik ha meglátnak egy másikat, akkor nekiállnak full gázzal menni. Én általában ilyenkor is tartom magam a szokásos tempómhoz, ő pedig élvezze, hogy hagyom magam megelőzni. Ezek általában mind olyan emberek, akiknek valami ritka szar motorjuk van. De ha olyan a kedvem én is odanyomok ám neki! :)


Normális utazótempónak a 60-at tartom.

Egyszer kellett kuplung, és szintén egyszer (idén) gázbowdent cserélni - mivel elszakadt. 2002 decemberében elkövettem egy nagy hibát vele. A karburátort már többször is szétszedtem, most csak tömítést cseréltem benne, de úgy gondoltam hogy megnézem már mi van a hengerben, illetve alatta, ha már szétszedem. Ez volt az én vesztem, mivel a dugattyú gyürüi miatt nem tudtam rátenni a hengerfejet. Késöbb sikerült, de nem indult... Ráadásul a berúgókar lent beragadt, meg se moccant. Szerelöhöz vittük. 13200 Ft volt... A dugattyún levő gyűrűk a szerelõ állítása szerint eltörtek, mikor ráhúztuk a hengerfejet. A gyűrű darabjai pedig a motorban szétpotyogtak, ezért nem lehetett berúgni sem. A gyürüdarabok a szerelő elmondása szerint bajt is okozhattak volna, de hál' Istennek nem így történt. A szerelő a kuplungomat is megcsinálta: előtte olyan volt, hogy betettem sebességbe és már menni akart, hiába húztam a kuplungot. Korábban egyébként próbáltam szorosabbra húzni, melynek az lett a vége, hogy elszakadt. Most viszont nem is nehéz behúzni, és nem is ugrik meg. Ugye, ugye egy jó szerelő! Ilyenkor tudom csak értékelni, milyen jó, ha nincs baj vele.
Szóval probléma nem nagyon van csak néhány:

A gyengének tartom a fékeket. Lehetne akár lengéscsillapítót cserélni rajta úgy szétjártam vele a földutat amikor még nem volt jogsim... És szerintem másnál is az 1-böl 2-be váltás lassabb, mint a 2-3 ill. a 3-4. Ez egy kicsit zavaró.

Jöjjenek a képek.
Ja, és saját magam fújtam le fehérre!

Kép 02

Sok ideig úgy gondoltam: soha nem akarom eladni. Ma úgy érzem hogy egyszer annak is eljön az ideje, akármennyire is szeretem. Egyébként nincs rajta semmi tuning.

Kép 03

Kép 04

A kilométeróra, ami nekem már 40 Km/h felett ugrál, illetve 10-nél is ha jobban kipörgetem a motort...

Kép 05

Kép 06

Elég komoly elektronika. Jut eszembe, egyszer gyújtáskapcsolót is kellett cserélni (8500 Ft volt). És a henger, amit szétszedtem, de müködőképesen nem sikerült összetenni...

Kép 07

Kép 08

Felső képen: Karburátor. Bonyolultnak tűnhet, de tök egyszerű -legalábbis nekem.

Kép 09

Kép 10

Benzincsap. Másik kép: Karburátor közelebbről. Az alapjárat állító csavarjától balra van a szivató. Ezzel szívtam én meg... Elállítódott, annyi üzemanyagot kapott, hogy nem lehetett elindítani. Amikor elindult füstölt de nagyon, és le is állt. A hiba után 3 nappal jöttem rá, mi is a probléma. Hát ez. Javaslom figyeljetek arra is, hogy a gázbowdenhez tartozó tünek a lyuka legyen tiszta, különben akkor sem jó. Én ezt egy egyszerű belepumpálással el tudtam intézni. (biciklipumpával)

Kép 11

Kép 12

Ezek azok a helyek, ahol azért látszik hogy a motorom valaha rózsaszín volt...

Kép 13

Kép 14

Kormányzár, és egy kis akasztó. Pl. kulcsnak. Másik kép: Csomagtartó, ülés - elfér még egy személy - csak a KRESZ tiltja.

Kép 15

Kép 16

Felső kép: A lengéscsillapító mellett egy kis tömlő, hozzászixalagozva. Ez az akkuból jön ki, és elvezeti a savas folyadékot, ami megtámadná a fém felületeket. Másik kép: kipufogó. Én kiszedtem belőle a tompítót, így igazi simsonos (pattogós, hangosabb) a hangzása. 5000 Km-enként ajánlatos a kipufogóberendezést megtisztítani az olajtól, amit ha le is törlünk a külsejéröl, akkor is 20km után bizos kifolyik egy kevés - látszik a képen.

Kép 17

Kép 18

4 sebesség. És a hátsó fék, Dobfék. De jó is lenne egy tárcsafék!

Kép 19

Kép 20

Kicsit koszos felni, de ne zavarjon senkit. Első fék. Másik kép: hátsó fék pedálja. Szerintem nagyon jól ki lett találva, hogy bal oldalt kuplung, jobb oldalt elsö fék, jobb oldalt lent pedig hátsó fék. Warez.

Kép 21

Kép 22

A lóerők helye. Nekem nem lehet lecsavarni az olajellenőrző csavart mióta összerakta a szerelő. (oil control)

Kép 23

Kép 24

A berúgókar csavarját érdemes jól meghúzni, különben elforog a berúgó, és elkopik a foglalat.

Kép 25

Kép 26

A kipufogó egy bilinccsel van még odafogatva a biztonság kedvéért. Bocsi mindenkitől hogy nem mostam le előtte a motort, pedig délelőtt szakadt az eső...

Kép 27

Kép 28

No comment.

Kép 29

Kép 30

Azért van ami árulkodik hogy ez egy rallyfan járgánya:) Másik képen: tanksapka.

Kép 31

Kép 32

Az akksik 1999 május óta használom (Seleks márkájú). Most már úgy tűnik, hogy vége lesz neki, ugyanis hiába töltöm, 3 nap alatt újra lemerül. Ettől függetlenül lehet használni, mert ha már kb. 2 percet ment a motor, töltött annyit az akkura, hogy működjenek a lámpák.
És ami fontos: Megfelelő abroncsok - ami nekem most nincs, legalábbis elől. (repedezett, kopott) A képen a hátsó látható, ami egész jónak mondható, de lehetne szélesebb egy kicsivel.

És ami lemaradt a képekről, az a légszűrő, ami szintén tiszta kell, hogy legyen. Benzintartály alatt található, ha kiveszed az akkumulátort, akkor máris hozzá tudsz férni. Tisztítani üzemanyagban kell, utána kis olajat csepegtetsz rá, megvárod míg megszárad, majd visszateszed és kész.

A motor üzemeltetési útmutatójában minden lényeges dolgot megtalálsz.

Az egészet összegezve annyi mindent lehetne ide írni, de sajnos időszűke miatt nem teszem, de ha kérdésed van, fordulj hozzám e-mailben, vagy ha ismersz akkor személyesen. Tuningoláshoz nem értek, ilyennel ne keressetek. Csak jelzem: a tuning nem abból áll, hogy veszel rá egy sport-kipufogót. Ami ugyan jól néz ki és a hangja is jó, de -valljuk be- a teljesítményt nem növeli. Ugyanez igaz autókra is, bár ott írnak +7-8% teljesítménynövekedést, de ez nem érezhető. Jah, és az autókra való normális sport-kipufogó 200ezer forintnál kezdődik, az ez alatti szarok csak jobb kinézetet és hangzást adnak az autónak, illetve (műszakin mondták) hogy felborítja a motor-egyensúlyt, kárt okoz...

Néhány gép, ami jól néz ki külsőre, arról nem tudni, hogy motortuning van-e rajta:

Kép 33

Kép 34

Kép 35

Ezt a Simsont nagyon eltalálták a németek - mondta nekem egyszer egy bácsika. Gondolni se merték volna akkoriban, hogy ekkora sikere lesz. Hát lett. Még ma is tart. Csak a gyártás nem...

Az biztos, hogy én nagyon szeretem, és megváltoztatta az életem.

Maradunk azzal a kívánsággal: Mindenkor jó utat!

 
Pontos idő:
 
Menü
 
Képek
 
Motorozás
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Ivorc
 
Linkek
 
*
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre